1000 km-es kihívás: 200 napon keresztül napi 5 km (sétálva, gyalogolva, kocogva vagy futva) - Csatlakozz hozzánk!

Az első futócipőm

Az első futócipőm

A Pap-rét meghódítása párosodó fehérpettyes álcsüngőlepkékkel és bőrig ázással

2017. június 25. - bizony

Több mint egy hete kezdtük szervezni a mai kirándulást. Két ötlet is felmerült, az egyik egy Csillebérc környéki kirándulás, a másik a pilisi Spartacus-ösvény.

Kis csapatunk a második mellett tette le a voksát, így még tegnap este is arra készültünk, hogy 9-kor találkozunk Pilisszentlászlón, onnan pedig nekivágunk a 13,5 km-es, kb. 4,5 óra alatt teljesíthető távnak.

Reggel aztán a szakadó eső eltántorított minket a szabadtéri programtól, és csak délután merült fel újra, hogy akár kirándulhatnánk is egyet  a gyönyörű napsütésben.

A megváltozott időpont már csak hármunknak volt alkalmas és fél négykor már nem is mertünk nekivágni az eredetileg tervezett útvonalnak, így a pilisszentlászlói kis kápolna mellől a Pap-rét felé vettük az irányt.

Tovább

Beszéljünk a kilókról! (2. rész)

Ott hagytam abba az 1. részben, hogy április elejétől igen szigorú szabályok szerint étkezem, aminek hamar meg is lett az eredménye: kezdtek eltűnni rólam a fölösleges kilók.

Reméltem, hogy ugyanolyan egyszerű lesz a folytatás is, de kb. 5 hét után megállt a súlycsökkenés - mondjuk legalább hízni nem kezdtem...

weight-loss-2036967_1920.jpg

Szerencsére, azzal párhuzamosan, hogy megszabadultam néhány kilótól, kezdett a mozgásigényem is megnövekedni. Egyre nagyobb távolságokat gyalogoltam, rövid idő elteltével pedig már a kocogáshoz, futáshoz is kedvem támadt.

Azóta pedig tart az 1000 kilométeres kihívás, és szinte minden nap mozgok, gyűlnek a kilométerek.

Tovább

A levendulamezőtől az egri várig

Ma csak egy rövidebb gyaloglás (4 km) fért bele az időmbe, és igazából nem is a kilométerek gyűjtése volt az elsődleges cél. Múlt héten már jártam Pilisborosjenőn, de akkor még nem voltak elég lilák a levendulák a kevélyhegyi levendulamezőn. Ma visszamentem, mert nagyon szerettem volna néhány szép fotót készíteni. Azt hiszem, sikerült :)

levendula.jpg

Ha már ott voltam, egy kicsit tovább is sétáltam, egészen az egri várig. Itt forgatták 49 éve az Egri Csillagok című filmet. Igen, 1968-ban... Itt meg is lehet nézni a filmet.

egrivar2-pilisborosjeno.jpg

Időközben szinte észrevétlenül, túl vagyok az első 100 kilométeren. Ha így haladok tovább, nem lesz gond a maradék 900-zal se :)

Jó társaságban gyorsan gyűlnek a kilométerek

Szóba került a napokban az irodában, hogy a Tábor-hegyen van egy 10 km-es futókör, ma délelőttre pedig szerveződött egy kisebb társaság: ha nem is futva, de járjuk végig, nézzük meg, milyen is ez az út.

barlang2.jpg

A Királylaki útról indultunk, először a Tábor-hegyi barlanghoz másztunk fel. A barlag elvileg le van zárva egy rácsos ajtóval, de a rács bezárva nem volt, így a barlang világos előterébe be tudtunk lépni - ezzel felzavartunk egy denevért, ami gyors cikázással eltűnt a sötétben.

A barlang után hamar elértük a futókört, és az első nagyobb kereszteződésig faltuk is szépen a kilométereket. A kereszteződésnél - ahol egy parkolót is kialakítottak - haladtunk tovább egyenesen, egy idő után azonban gyanússá vált, hogy ebből így sehogy se lesz körpálya.

Előkerültek a telefonok és versenyeztek a térképes alkalmazások, majd hamar megszületett a döntés: szégyenszemre vissza kell fordulnunk. 

Megzavart minket, hogy a fákon sárga pöttyökből álló kör jelzés volt felfestve: ha egy kicsit felkészültünk volna a környékből, akkor nem gondoljuk, hogy ez a futókör jelzése. A sárga gyöngyök ugyanis a Mátraverebély-Budapest-Mariazell közti Via Margaritarum - Gyöngyök útja zarándokutat jelzik.

futokor3.jpg

 

A 10 km-es futókörből végül egy 14 km-es gyaloglás lett, amit 4 óra alatt teljesítettünk, kellemes kirándulóidőben.

futokor1.jpg

futokor2.jpg

futokor4.jpg

Óbudáról hazafelé autózva egy krétával írt felirat állított meg: a Zöldlomb utca 25. számú ház egyik garázsban hívogató garázsvásár nyílt. Hamar beszippantott a kínálat: mintha egyenesen nekem válogatták volna össze a ruhákat! Még néhány kilót fogynom kell, hogy a legjobban tetsző darabokat össze is tudjam gombolni magamon, de így is vettem egy szoknyát, egy kardigánt, egy ruhát, egy felsőt és egy nyakláncot.

A női ruhákon kívül cipők, gyerekruhák, könyvek, hanglemezek... csupa izgalmas dolog. A vásár gazdái pedig igazán kedvesen, mosolygósan fogadják a betérőket. Mit is mondjak? Ha azt mondom, menjetek, nézzétek meg, akkor lehet, hogy pont azokat a darabokat fogjátok elvinni, amik a következő napokban a motivációmat jelentik a fogyókúrához? Nem baj, lesz helyettük másik... Állítólag bőven van még utánpótlás a többi nyári hétvégére is!

garazsvasar2.jpg

garazsvasar.jpg

 

Visszatérve a kiránduláshoz: a két hetes kihíváshoz már feltöltöttem, de a történeti hűség kedvéért legyenek meg itt is a mai túra adatai:

14km.jpg

Ha nem jár a villamos

A házunktól a Hűvösvölgy pont 2,5 km. A gyaloglásaim során egyre több hely, épület pontos távolságát ismerem meg, kezd átalakulni a fejemben a környék térképe. Lehet, hogy egyszer még tájékozódni is megtanulok? :)

sinek.jpg

Visszafelé a villamossíneken indultam el: úgysem jár most a villamos, felújítják a síneket jó néhány megállóval odébb. De nem bírtam sokáig a botorkálást a talpfák meg a kövek között - pedig itt-ott pipacsok tették kellemesebbé a látványt -, és nem tudtam szabadulni a gondolattól se: hátha mégis szembejön valami.

És bármilyen valószínűtlenül is hangzik, nem tévedtem!

Igaz ugyan, hogy pár száz méterrel odébb, de találkoztam egy nagyon érdekes járművel - nem emlékszem, hogy láttam volna valaha ilyet. Vannak kerekei sínre és aszfaltra is.

sinjarmu.jpg

Egyébként meg kérem vissza a nyarat! Pulóver volt rajtam és széldzseki, de egyáltalán nem volt melegem.

Összesen 5,3 km-t gyalogoltam, az Endomondo szerint ez 355 kcal elégetését jelenti.

Gerincegyenesítés

Kedden 5,5 km-t gyalogoltam: a Petőfi-hídnál volt programom este, onnan sétáltam egy nagyot a Duna partján.

Tegnap viszont csak 3 km jött össze - mentségemre legyen mondva, hogy a gyalogláson kívül is mozogtam majdnem egy órát.

gerinc.jpg

A sok évnyi ülő munka nyomot hagyott a gerincemen, a testtartásomon, ezért kerestem egy gyógytornászt, akihez 2-3 hetente fogok eljárni egy privát órára. Ezeken mindig összeállít nekem egy gyakorlatsort, amit a következő személyes találkozóig otthon hetente legalább háromszor végigcsinálok.

Kellemesen elfáradtam az első alkalommal és ma reggelre egy kis izomlázam is lett: olyan izmokat mozgattam meg tegnap, amiket egyébként nem szoktam.

Be kell szereznem az itthoni gyakorláshoz egy polifoam matracot, meg majd a következő órára egy gumiszalagot.

A dohányzásmentes világnap apropóján

Néhány hét múlva lesz a 8 éves évfordulója, hogy abbahagytam a dohányzást. 18 éves koromban, a szalagavató és az érettségi között szoktam rá. Nem ment könnyen, rosszul voltam a füsttől, de AKARTAM dohányozni. Végül sikerült...

no-smoking-41752_1280.png

A következő 20 évben aztán kisebb megszakításokkal végig cigiztem. Próbáltam abbahagyni, hol magam miatt, hol valaki más miatt, de ezek az időszakok nem tartottak néhány hétnél tovább.

8 évvel ezelőtt aztán, egyik napról a másikra abbahagytam. 

- Nincs már szükségem arra, hogy dohányozzak - mondtam magamnak. És így is lett. Az akkortájt alakuló új kapcsolatom valószínűleg sokat segített, hogy ne is essek vissza.

Azóta se gyújtottam rá, és terveim szerint már nem is fogok.

Bele se merek gondolni, mennyi pénzt spóroltam meg így, vagy hogy milyen egészségi állapotban lennék, ha ez idő alatt elszívtam volna a napi egy doboz, összesen közel 3000 doboz cigarettát.

 

 

 

Erdei séta: 5,5 km

Ha kisétálok a közeli erdőbe, elgyalogolok a Hűvösvölgyig, aztán haza - igaz, visszafelé már nem mertem az erdőben jönni, mert féltem, hogy teljesen besötétedik -, az pont egy napi mozgásadag.

Külön öröm, hogy az erdő bejáratát elzáró sorompón motiváló felirat fogadja a sportolókat. Nem tudom, ki írta oda, de köszönöm neki!

erdo2.jpg

 

Fesztiválról fesztiválra: 13,5 km

koncert.jpg

A színpadon Péterfy Bori. Nem látod? :)

A hétvégén Budapesten több szabadtéri rendezvény is volt, ezek közül a Bakáts téri Református Zenei Fesztiválon hallgattam meg a Varga János Project koncertjét, majd a Belvárosi Fesztiválon Péterfy Borit.

A helyszínekre eljutás, a mászkálás a sátrak között, a helyezkedés a koncerteken végül a hazaút egy része összesen 13,5 km-nyi gyaloglás volt! Ha tippelnem kellett volna, biztos, hogy a felénél kevesebbet mondok...

Szóval amellett, hogy nagyon jól szórakoztam, több mint két napi távolságot teljesítettem, úgy, hogy szinte észre se vettem. Éljen a nyár!

A halászlé-alapba 2 jegy ára került. Időközben ugyan vettem bérletet, mert már nem éri meg a gyűjtőjegy sem, de az alapba kerülő 300 Ft-okat a korábbiaknak megfelelően számolom.

 

süti beállítások módosítása